A környezetszennyezés és a klímaváltozás pszichológiai következményei

 "Mert az emberek a Föld Sója…" (Sebastiao Salgado)

Wim Wenders dokumentumfilmjével néhány éve találkoztam először, s azóta is egyik meghatározó kulturális élményem a fenntartható világ felé közelítő életutamon. Szándékosan nem a környezetszennyezést és a klímaváltozást, mint fogalmakat használom, mert számomra a fenntarthatóság jobban kifejezi azt a környezeti és társadalmi összetettséget/összekapcsolódást, amiben gondolkodom.

Nem mellékesek a körülmények, hogy mikor, milyen közegben találkoztam ezzel a filmmel először. A 2016-os év több jelentős fordulatot hozott az életemben, feladtam azt a munkát, munkahelyet, amiben előzőleg nagyon sok örömet leltem, de a körülmények mégis úgy hozták, hogy nem volt érdemes maradnom tovább. Nehéz volt meghozni a döntést, elindulni egy másik úton, s bár sikerült beilleszkednem és megtalálnom az értelmet az új feladatkörömben, mégis bizonyos hiányérzet kísértett, szerettem volna elmerülni egy mély, merőben új élményben, vágytam a szellemi felfrissülésre.

Közeli barátnőm kutatómunkájának köszönhetem, hogy felfedeztük és 2016 szeptemberében elkezdtük Takács-Sánta András Humánökológia tanfolyamát, ami sokkalta többet hozott számomra, mint a kezdetekben gondoltam…

Egy szó, mint száz, a tanfolyam egyik csemegéjeként találkoztam először Sebastiao Salgado, fotóművész nevével és az ő életútját bemutató dokumentumfilmmel, amely 2014-ben készült, az általam már filmjein keresztül jól ismert és igen nagyra becsült Wim Wenders valamint Salgado fia, Juliano Ribeiro rendezésében és képi megvilágításában. Azt hiszem, illik megemlítenem, hogy a film elnyerte többek között

• a Cannes-i Filmfesztivál különdíját (2014)
• a San Sebastian-i Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíját (2014)
• a Tromsø-i Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíját (2015)
• Cézár-díjat a Legjobb Dokumentumfilm kategóriájában (2015)

A film főszereplője, Sebastiao Salgado, 1944 februárjában született egy brazíliai nagybirtokon, hat leányt követően családja hetedik gyermekeként. Miután gyermekkorát e paradicsomi környezetben töltötte, családi indíttatásból közgazdasági tanulmányokat folytatott és ekként végzett a Sao Paolo-i egyetemen. PhD tanulmányait Párizsban végezte, majd a kedvezőtlen brazil politikai viszonyok miatt itt is telepedett le feleségével, a szintén brazil származású Lélia Wanick Salgado-val, aki egy életen keresztül társa és munkatársa. 

Pályája kezdetén a Világbank alkalmazottjaként, közgazdászként gyakran kellett Afrikába utaznia, hogy tanulmányozza és jelentést készítsen az ottani gazdasági állapotokról. Az ott látottak, tapasztaltak nem elsősorban szakemberként, mint inkább emberként indították meg mélyen. Afrikában készültek első, akkor még amatőr felvételei az ott élő emberek mindennapjairól az 1970-es évek elején. 

Hamarosan feladta közgazdasági karrierjét és hivatásos társadalmi fotográfusként kezdett el dolgozni, kezdetben ügynökségek munkatársaként, majd 1994-től szabadúszóként, amikor feleségével megalapították az Amazonas Images fotóügynökséget, mely kizárólag Salgado munkásságának szenteli működését.

Salgado legnevesebb fotó projektjei: The Other Americas, Sahel, Workers, Migrations, Genesis.

Kedveli az olyan projekteket, ahol hosszú ideig, gyakran évekig dolgozik egy adott témán. Első nagyszabású önálló munkája, amely a dél-amerikai kontinensen élő hétköznapi emberek sorsát, kiszolgáltatottságát dokumentálja művészi hitelességgel és pontossággal, csaknem nyolc esztendeig tartott, s a művész csak rövid megszakításokat engedett meg magának és munkájának, hogy visszautazzon Európába, családjához.

Gyakran választott portréi tárgyául háborús övezetekben élő embereket, menekülőket és menekülteket. A fotográfia mellett humanitárius munkát is folyamatosan végez, évekig dolgozott együtt az Orvosok Határok Nélkül szervezetével, hogy fotóival felhívja a figyelmet az afrikai éhínségre. 

2001 óta az UNICEF Jószolgálati Nagyköveteként világszerte szorgalmazza a természet-és klímavédelemről folytatott párbeszédeket. Környezetvédelmi aktivistaként, életművével a körülöttünk lévő világban uralkodó áldatlan állapotokra hívja fel a figyelmet, ezzel párhuzamosan azonban a természet szépségeire - pl. a 2013-ban megjelent Genesis címet viselő albumával.

Aktivizmusa szinte hihetetlen, családja brazíliai farmján, melyet a nagyüzemi szarvasmarha tenyésztés szinte teljesen letarolt és élhetetlen sivataggá változtatott 1998 óta csaknem 2.5 millió fa ültetésével próbálják meg helyreállítani az eredeti amazóniai biodiverzitást…(Fazenda Bulcão, vagy Bulcão Farm, Instituto Terra).

Vajon miért is ragadott magával annyira ennek az embernek az élete, s az ezt dokumentáló gyönyörű képsorok?

Nem tagadom, hogy a természet számomra mindig is jelentett egyfajta esztétikai élményt, gyönyörködtetést, és ha ezt sikerül művészi formában ennyire plasztikusan megjeleníteni, annak számomra mindig van valami sodró lendülete, olyan vonzereje, hogy lehetetlen nem követni az üzenetét. Azt hiszem, a művészet egy olyan közvetítő erő lehet ember és ember között, aminek a jelentősége nem becsülhető le akkor sem, ha környezeti etikai elvek közvetítése a cél. Ha megtaláljuk a megfelelő "eszközt" nem csupán információt, de érzelmeket is képesek vagyunk átadni, s még közelebb kerülünk az aktív, cselekvő állapothoz.

A művész alázata, ahogyan a kamera mögül, szinte önmagát is csupán eszközként felkínálva, a kényelmetlenségektől nem tartva, de bátran vállalva azokat emberségből és emelkedettségből olyan mintát kínál a néző számára, amit követni valamilyen, számunkra kínálkozó, elérhető formában valóban nemes cél.

Igen, nem mindnyájan tudunk Brazíliában esőerdőt telepíteni vagy humanitárius munkát végezni a háború sújtotta övezetekben, menekülttáborokban, de rányitni a szemünket a bennünket körülvevő fizikai és társadalmi környezet igazságtalanságaira módunkban áll. Az emberek egymás iránti szolidaritását (nem csupán toleranciáját!) kiemelten fontosnak tartom, hiszen ha valóban megpróbáljuk elfogulatlanul megérteni a másik embert, az elveink, céljaink, cselekedeteink (tehát attitűdjeink) is közeledni fognak egymáshoz. Az emberi kapcsolatok tisztelete nélkül nem tudom elképzelni a környezet tiszteletét és fordítva sem… ezek a fogalmak s mögöttes tartalmaik véleményem szerint nem elválaszthatók.

Az emberi faj kivételes hatóereje szinte végtelen pozitív potenciált is tartalmaz s tökéletesen egyetértek a Művész Úrral abban, hogy az emberek a Föld Sója…

Az, hogy néhány éve Salgado-nak ítélték oda a német könyvszakma békedíját, tevékenysége és munkássága fényében, társadalmi üzenetet is hordoz: arra szólít fel, hogy igyekezzünk az embereket és a természetet a maguk szépségében megőrizni.

Úgy vélem, ehhez elsősorban az szükséges, hogy felelősséggel és kiterjedt érdeklődéssel gyarapítsuk, gyűjtsük hiteles tudásunkat, hogy az előttünk járó "zöld hősök" nyomdokain haladva mindannyian követhessük a magunk egyéni misszióját…

Nézzétek meg a fimet, nem fogjátok megbánni!

(Jövő héten az ökológiai paradigmaváltásról fogok írni, személyes színezettel…)